A férfiak nem szeretnek minket jól, vagy mi nem hagyjuk magunkat szeretni? Áldás vagy átok, ha egy nő független és magabiztos? Pasik és csajok csapdában, boldogtalanul... A csapda

Túl a kezdeti lángoláson – beleszürkülve a hétköznapok rutinjába – a nő arról panaszkodik, hogy a férje még arra sem képes, hogy egy szeget beverjen a falba. A férj pedig azért van padlón, mert még egy szeget sem kell bevernie a falba. De ez még csak a felszín, amelyet ha megpiszkálunk, kiderül, hogy a nő azért csinál meg mindent, mert valakinek meg kell csinálnia, a pasik meg alapból lusták, miért foglalkoznának hát olyan dolgokkal, amelyek az ő tényleges közreműködésük nélkül is megoldódnak. Örök rejtély, hogy hol csúsznak félre a dolgok, de a lényeg ugyanaz: a tradicionális szerepek megszűntek, a nők pedig hol kényszerből, hol szerelemből egyszerre viselnek nadrágot és csipkés melltartót.Élet a melltartókosáron túl

Legyen okos, szép és készséges. A legtöbb pasi így írja le álmai nőjét, miután a nagy cicin mint fő kritériumon túllendült. Mielőtt a szerkesztőséget elözönlenék a „nagy mell nem minden” jeligével ellátott levelek, és elindulna a kosárcsata, érdemes kicsit elvonatkoztatni a mellplasztikától, valamint a köldökig érő dekoltázstól, és visszatérni az ősi ösztönökhöz, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokhoz.
A férfiak szeretik a nagy mellet, és aki mást állít, hazudik. Viszont ugyanúgy az igazság része, hogy a nagy mell nem minden, sőt egy párkapcsolatban hosszú évek alatt olyan ismerőssé és megszokottá válik a másik teste, hogy a szerelmes férfinak bármely mellméret tökéletes. Tehát ha a pasid állandóan azzal macerál, hogy lehetnél mellben erősebb, hajítsd ki, és keress egy olyat, aki szőröstül-bőröstül szeret… vagy ess teherbe.

Mert bár mai társadalmunkban erősen úgy tűnik, hogy a mell csupán optikai tuning, és a természet a férfiak kedvére alkotta, fő funkciója azért mégiscsak az utódok táplálása. Ráadásul a nő elsődleges feladata is az anyasághoz kapcsolódik: ő őrzi a család belső egyensúlyát, ő fogja össze a család ezernyi feladatát, kötelezettségét. A modern nő feladata sem más: gondoskodnia kell arról, hogy a család működjön, hogy tagjai ne csak egy fedél alatt élő idegenek legyenek, azonban nagyanyáinkkal ellentétben mi megkaptuk azt a kiváltságot, hogy mellesleg 12 órát dolgozhatunk karrier címén. Több helyen kell megfelelnünk, több a felelősség, és erre úgy reagálunk, hogy az egész világ súlyát a vállunkra vesszük, és azt gondoljuk, hogy ha mi nem tartjuk kézben a dolgokat, akkor senki sem. Kiszorítjuk a férfiakat, akik nagyon hamar feleslegesnek érzik magukat.dr. Rusznák Tamás életvezetési tanácsadó szakértőnk véleménye

"Kis párkapcsolati káosz. Azt hisszük, tudjuk, miről beszélünk, ha párkapcsolatról, nemi szerepekről, együttélésről, szeretetről, szövetségről van szó, de csak saját gondolatainkat, vélekedéseinket ismerjük - valamennyire. Ráadásul nemcsak a párkapcsolatok alakulnak át, hanem - bennük - magunk is változunk.

Jól szeretni, a kapcsolatban nem elveszni és a kapcsolatot nem elveszteni csak az tudja, aki eleget tud magáról és a másikról, sőt azt is tudja, hogy mindketten változnak. Mégpedig mind gyorsabban, és nem is egyszerre, nem is egy irányba. Ezen csak a rendszeres, önérvényesítő kommunikáció segít, no meg az értő, befogadó figyelem. Nők előnyben. Előnyben?!"

A nőt, aki nem szereti magát, más sem fogja szeretni

A testiség fontosságát tagadni vagy túldimenzionálni botorság. A nőnek, de a férfinak is – nincs itt különbség, végre egy egyenrangú helyzet – „el kell adnia magát”, és ehhez jól kell éreznie magát a bőrében. Mert a testiségen túl szükség van valami ragyogásra, amelyre felfigyel az ellenkező nem. A belső ragyogás alapja pedig a szeretet. A pozitív énkép kialakításához szükséges, hogy szeressenek minket. A család és a külvilág szeretete azonban kevés, ha önmagunkat nem szeretjük. Mert ha mi nem szeretjük magunkat, akkor egy idegen, aki ráadásul sokkal kevesebbet tud rólunk, miért is szeretne belénk, és miért is akarna velünk lenni?

A téves önértékelés nemcsak a kapcsolatok létrejöttét gátolhatja, hanem a bimbózó szerelem gyors kihűléséhez is vezethet. Tipikus 22-es csapdája: a nő, aki azt gondolja: nem elég jó nő ahhoz, hogy egy férfi szeresse, öntudatlanul is elüldözi maga mellől a férfiakat, ráadásul az események csak igazolják az elméletét, hiszen minden férfi elhagyja.  A hármas szabály

A lélek bugyrainak és tudattalan tetteinknek a feltérképezése bonyolult feladat – hiszen csillagos ötöst érdemelnénk önámításból, ráadásul a világ is előszeretettel hazudik nekünk. Viszont az mindig gyanús, ha ugyanaz többször megesik az emberrel. Az életben megfigyelhető minta több a szerencsétlen véletlenek összjátékánál. Megismerkedünk egy férfival, nagy a boldogság, majd jön a hirtelen szakítás. Előfordul egyszer. Véletlen. Előfordul még egyszer. Talán pech. De ha harmadszor is előfordul, akkor az már igazán gyanús. Mert persze, elméletileg, lehet valaki olyan szerencsétlen, hogy ő csak „ilyen” pasikkal akad össze, de a véletlenek ritkák. Általában megállapítható, hogy ha valami ismétlődik az életünkben, akkor azzal feladatunk van, ott valamit meg kell tanulnunk, valamint ki kell okosodnunk, még jobban meg kell ismernünk magunkat.
Az élet egyik legkegyetlenebb igazsága, hogy legtöbbször nem a világot kell megváltoztatni, hogy a dolgaink a helyükre kerüljenek, éppen elég, ha mi változunk, és ezáltal a hozzáállásunk is. Ráadásul néha olyan triviálisnak tűnő dolgokat kell erősítenünk magunkban, hogy „lehet engem szeretni”, „megérdemlem a szerelmet”, és „szép vagyok”. A feladat nagyságát talán csak az csökkenti, hogy senki sem kapja készen a boldogságot, mindenki napról napra megküzd, megdolgozik érte.

Az élet akkor lesz igazán bonyolult, ha bonyolítjuk

A férfiaknak a független, okos csajokkal ugyanannyi bajuk van, mint azokkal, akik rájuk telepednek. Hiszen egy határozott nő általában önálló, megy a maga feje után, és nagyon ritkán szorul pátyolgatásra. Nem kiabál, ha be kell verni egy szöget, hanem megfogja a kalapácsot. A férfiak számára – egy kapcsolat kezdetén – hihetetlenül vonzó a független nő, aki azonban jó pár év után azon veszi észre magát, hogy „kevés” neki a férfi, aki pedig azon kapja magát, hogy töketlen. Olykor a szó szoros értelmében.
Az élet egyik legkegyetlenebb igazsága, hogy legtöbbször nem a világot kell megváltoztatni, hogy a dolgaink a helyükre kerüljenek, éppen elég, ha mi változunk, és ezáltal a hozzáállásunk is. Ráadásul néha olyan triviálisnak tűnő dolgokat kell erősítenünk magunkban, hogy „lehet engem szeretni”, „megérdemlem a szerelmet”, és „szép vagyok”. A feladat nagyságát talán csak az csökkenti, hogy senki sem kapja készen a boldogságot, mindenki napról napra megküzd, megdolgozik érte.

Mert remek dolog az egyenlősdi és a szabadság, azonban nagyon úgy fest, hogy útmutatások nélkül maradtunk. Nincs jól bevált, követhető családmodell; filmekből, romantikus regényekből és szüleink kapcsolatából okulva képzeletben eszkábálunk tökéletes párkapcsolatokat, amelyek az életben nem működnek. A pasi szívfájdalma, hogy neki már nincs feladata: nem kell udvarolni, nem kell megvédenie a családot a külvilággal szemben, és még a lapra szerelt bútort is összerakja az asszony.

Nincs mese, a nőnek kell okosnak lennie. Nem rabszolgahajcsárkodni, de felosztani a feladatokat. A férfit nem szapulni, hanem erősíteni. Általában az összeköltözés a legjobb apropó, hogy a szerelmesek megbeszéljék és kiosszák egymás között a tennivalókat. Fontos, hogy mindenkinek legyen feladata, amiért felelősséget kell vállalnia. (Ki fizeti be a számlákat? Ki intézi a bevásárlást? Ki szervezi a programokat?) Korunk előnye, hogy nem kell a tradicionális feladatfelosztáshoz ragaszkodni, bárki csinálhat bármit, csak meg kell beszélni, és ügyelni kell az egyensúlyra. De ezzel még nincs vége. Időnként, főleg akkor, ha valaki egyre elégedetlenebb, újra meg kell beszélni mindent, őszintén, sértődöttség nélkül, mert láthatatlanul is elfelejtődhet az egykori „szerződés”. Régen a férfiak nem vették számításba a nőket, napjainkban azonban a nők nem veszik számításba a férfit, nem tekintik őket valódi partnernek. Így viszont a szerelem sem működik…

 Forrás:Nők lapja Cafe