Tele vagyunk hamis elképzelésekkel a párkapcsolatokról, és ezek befolyásolják érzéseinket, viselkedésünket, növelik bizonytalanságunkat, és szaporíthatják kudarcaink számát. Hogy mik ezek? L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, hipnoterapeuta segítségével csütörtökönként bemutatjuk a leggyakoribb tévhiteket.

Anna szakmájában sikeres fiatal nő, aki szereti kézben tartani a dolgokat. Határozott elképzelései vannak arról, mit szeretne elérni karrierjében, mikor szeretne családot, és milyen férfivel lesz majd boldog. Már voltak hosszabb kapcsolatai. A férfiak kezdetben megfeleltek az általa megálmodott ideális képnek, de egyikből sem lett házasság. Mostani társával fél éve él együtt, és a férfi már kezd hasonlítani eddigi partnereire. Mintha az új királyfi is átváltozna az ismerős békává. Vajon csak képzelődik, vagy igaza van? Van abban valami, hogy „minden férfi egyforma”? Hogyan tudná hát megtalálni az Igazit, a tökéletes társat, a nagy Őt?

Bármennyire is megszoktuk a „gombnyomásra működő” világot, a párkeresés nem hasonlít egy webáruházas vásárláshoz. Nem elég csupán az elvárásainkat megadni, és várni a rendelésre érkező, tökéletes „terméket”. A mesék királyfijának helyét napjainkra átvette a szappanoperákból ismerős nagy Ő, aki mindig megőrzi csodás tulajdonságait, és a „boldogan élünk, míg meg nem halunk” illúzióját. Az is tévhit, hogy a nagyobb kínálat megkönnyíti a választást. Egyszerű kísérletek mutatják, ha a boltban több lekvárt állítanak ki, akkor többet, hosszan nézegetünk, de kevesebbet vásárolunk.

Ma nehezebben döntünk, és könnyebben engedünk el. Azt gondoljuk, majd a következő jobb lesz. Attól, hogy többől és sokáig válogatunk, még nem biztos, hogy a legjobbat kapjuk, csupán nő a bizonytalanságunk. S hamar úgy gondoljuk, bármikor választhatunk másikat, ha első döntésünk kedvezőtlen volt. A nagy választékban csak önismeretünk mélyítése segíthet eligazodni, hogy megtaláljuk azt, akivel a kölcsönös megerősítések talaján valóban tudunk együtt élni.

Ma tévesen azt is gondoljuk, hogy divat szinglinek lenni, pedig a vizsgálatok szerint hazánkban az egyedül élők többsége nem maga választotta ezt az életformát, hanem a körülmények kényszerítik őket bele. Nehezíti manapság a párválasztást a reklámokban szereplő „Mr. vagy Miss Tökéletes”, képe is; elhisszük, hogy ilyennek kell lenni, pedig nem ez a valóság, mert a kapcsolatban két ember, és nem két félisten találkozik. A pénz, az egzisztencia megszerzése, a krónikus időhiány szintén növeli ismerkedési nehézségeinket. Arról nem is beszélve, hogy nehezen engedjük el a szülői ház, a „mamahotel” kényelmes szolgáltatásait, nehezen válunk le szüleinkről, ami hátráltatja a felnőtté válást, az érzelmi érésünket is.

Ha a párok hasonló érdeklődéssel, értékekkel rendelkeznek, gyakrabban erősítik meg kapcsolatukat és egymást. Ha mindketten szeretnek táncról, filmekről beszélgetni, együtt mozogni, értékelik társuk hasonló dolgok iránti vonzalmát, jobban becsülik egymást, és több közös kapcsolaterősítő tevékenységet szervezhetnek: együtt járnak koncertekre, néznek filmeket, együtt sportolnak. A hasonlóságok megkönnyítik a közös döntéseket, mert hasonlóak az elképzelések, az érvek. A természetkedvelő párok egyetértésben teremtenek otthont egy tóparti lakóparkban a belvárosi lakás helyett. Egyszerűbb tehát az élet, ha magunkhoz hasonló párt választunk.

A különbözőek is tudnak persze együtt élni, ha kölcsönösen elismerik, megbecsülik egymást. Egy más gondolkodású társ rendkívül vonzó és érdekes lehet. A szerepbeli különbségek pedig megkönnyíthetik a munkamegosztást, minimalizálják a versengést. Ha a férfi a család szakácsa, párja megerősítheti képességeit: ő döntsön, milyen étel kerüljön az asztalra. Ha a nő a család pénzügyese, a férfi megerősítheti őt fontosságában, és a nő dönthet, jut-e a nagyobb nyaralásra, miközben a konkrétumokról közösen döntenek.

A különbségek, egymás eltérő képességei teljesebbé tehetik életünket. Persze láthatunk példákat ennek ellenkezőjére is. A probléma akkor kezdődik, ha társunkat mássága miatt nemcsak hogy nem becsüljük, hanem kíméletlenül le is értékeljük őt. Ilyen az, amikor a megingathatatlan szabályok szerint nevelt nő szerelmes lesz a laza zenész fiúba, mert saját elfojtott vágyainak beteljesülését látja meg benne. Évek múlva éppen ez a lazaság zavarja, örök veszekedés tárgya a rend, a férfi „normasértései”. Ilyenkor súlyosan leértékelik egymást.

A nő felelőtlennek, nemtörődömnek tartja a férfit, ő pedig rendmániás, merev tyúknak valaha imádott társát. A különbözőségek akkor nem váltanak ki kapcsolati krízist, ha kialakul és megmarad egymás kölcsönös elismerése és megbecsülése. Ehhez nem árt néha elővenni a választásunk idején hordott szemüvegünket, felidézni pozitív emlékeinket kapcsolatunk hajnaláról, mit szerettünk, becsültünk leginkább egymásban kölcsönösen.

Önismeretünk segít abban, hogy tudjuk, mi az, ami nekünk fontos, és mennyire lehetünk önmagunk egymás mellett. Ehhez kíméletlenül őszintének kell lennünk. Rejtett, tudattalan vágyainkat a legnehezebb felismernünk, holott éppen ezek vezérlik választásainkat, és bizony (mivel előttünk is ismeretlenek) nyomuk sincs a tudatosan összeállított „igénylistán”.

Ha sokat szenvedtünk alkoholista édesapánk mellett, kívánságlistánkon egy absztinens férfi szerepel, ám könnyen lehet, hogy az ő munkamániája miatt éppen olyan magányosak leszünk, mint annak idején, és ugyanúgy szenvedünk a figyelem, a szeretet hiánya miatt. Önismeretünk a kulcs, hogy megismerjük saját tudattalan motivációinkat, félelmeinket és szorongásainkat, gyermekkorból hozott programjainkat. Hiszen sokszor éppen a szülői minta szerint, vagy éppen annak ellenében választunk, és a szenvedélyes szerelemben vágyainkat vetítjük rá társunkra, aki gyakran nem is hasonlít a lelkünkben dédelgetett képre.

Az álmodozás segít bennünket céljaink kijelölésében, de a párkeresésben hiába készítünk igénylistákat, melyen felsoroljuk a vágyott társ tulajdonságait, mert kezünket a tévhitek és tudattalan programjaink vezetik, és hamar azt érezzük majd, amit Anna. A nagy Ő ugyanis nem létezik, és a keresés közben jó, ha tisztában vagyunk vele: királyfit varázsol ugyan a békából a szenvedélyes szerelem, de álmaink királyfija előbb-utóbb visszaváltozik. Ezért jobb, ha a nem létező, készen kapott tökéletes helyett megelégszünk a valósággal, és egymás kölcsönös megerősítésével, megbecsülésével közösen dolgozunk azon, hogy az évek alatt együtt fejlődhessünk „királyi párrá”.

Forrás:http://www.nlcafe.hu/csalad/20140313/tevhit-letezik-a-nagy-o-a-tokeletes-tars/