HT2 egyszer már beszélt a csajos butáskodásról, most pedig a szellemi tőkével jól ellátott nőkről is elmondja a véleményét. El is jut Britney Spearstől Marie Curie-ig.

Ha megkérdeznének róla, hogy a női test mely részei érdekelnek a leginkább, valószínűleg úgy hat tucatot mondanék előbb az agynál. Ettől azonban még tény, hogy nem teszek magasról az észkérdésre, amit az is jelez, hogy már másodszor készülök az asszonyi elméről ideszösszenteni valamit. Az első körben ugyebár arról volt szó – elég régen amúgy –, hogy egy kis butaság nagyon is jól tud állni a csajoknak, de azt már akkor is jeleztem, hogy ezalatt inkább naivitást és eseti vagy konzekvens, de nem túl mélyen gyökerező lököttséget értek, nem pedig síkhülyeséget, sőt azt is hozzátettem, hogy a nagyon ostoba nőket jobb nagyon nagy ívben kerülni. A másik végéről megközelítve a dolgot viszont szóba került akkor érintőlegesen az is, hogy nehezen tudok elképzelni egy férfit nálánál sokkal okosabb partnerrel, ami felvet néhány további kérdést – szóval úgy döntöttem, futnék még egy kört itt a női ésszel kapcsolatban. Hát így lettem én az agyfetisiszta.

Szóval hogy is van ez a dolog a női gógyival? Nos, valamennyire elkerülhetetlenül szükség van, ez egészen biztos, mert hosszú távon nem sokkal jobb egy guminőnél az igazi, ha levegővel van belülről tele. Más szóval a csacska macskák iránti összes rajongásommal együtt is be kell vallanom (ismét), hogy kevés lohasztóbb dolgot tudok mondani például szegény Britney Spears tekinteténél, sőt azt is hozzá kell tennem, hogy nemcsak a szexuális érdeklődésemnek tud véget vetni az a szempár, hanem a biztonságérzetemnek is. Komolyan mondom, kicsit úgy nézegetem a róla készült fotókat és videókat, mint a kígyós természetfilmeket, vagyis legszívesebben elfordulnék, de aztán a vállamon ülő ördög csak rábeszél, hogy borzongani akarok, úgyhogy rettegéssel vegyes viszolygással tovább bámulom a két bulbus oculit, amelyekre az van írva: LOBO és TÓMIA. Gondolom, így akarom játszásiból átélni azt, amiben szeretném, ha igaziból soha nem lenne részem. Egyszóval az ég óvjon a sötét libáktól – a nő tudjon butáskodni, de legyen azért esze.

Nosza hát, tud esetleg szexi is lenni a női agyasság? Hogyne, és itt most le kell szögeznem, hogy nem azért írom ezt, mert ma már az emberjogi tüntetésektől a rotációs kapáig mindenre divat azt mondani, hogy szexi. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban például minden férfi szereti a nőket mustrálni, és a tömegközlekedésen olvasó csajokról is mindig valami jót feltételez az ember, ráadásul ez hatványozottan igaz, ha nem Paolo Coelhót szorongatnak, hanem mondjuk Boris Viant. Sőt azt is elmondhatom: a középiskolában, a főiskolán és az egyetemen is bejött az osztály/évfolyam legokosabb csaja, és ebben nem egyedül az játszott szerepet, hogy véletlenül mind jól néztek ki. Egyrészt egy eszes nő valamiféle kiszámíthatóságot, megbízhatóságot sugároz, másrészt azt sem lehet letagadni, hogy büszkeséggel töltheti el a férfit, ha nagy koponya a csaja – persze nem amolyan cirkuszi, mutogatós jelleggel, hanem egyszerűen azért, mert egy okos nőt (pláne ha még szép is) nyilván nem valami bokorból kapált össze az ember, hanem „kiérdemelt” és „meg tud tartani” és így tovább.



Hogy akkor mégis hol van a határ? Hát egyrészt épp ott, ahonnan indultunk: nálam azért már ne legyen tigrisebb agyilag a nő, mert az – épp az imént említett, meglehetősen ostoba férfias gondolkodás miatt – olyan megalázó. Mondhatni, hülyét csinál az emberből, még nagyobbat, mint amekkora valójában. Másrészt, előítélet vagy sem, nekem az okos nőkről gyakran jutnak eszembe az alternatív kávézókban a padlót sálukkal feltörlő, világmegváltó gondolatokkal táplálkozó tarisznyás lányok, a fölényeskedő modorosság pedig nem a kedvencem, sőt egyenesen taszít. Harmadrészt valahogy az a tapasztalatom, hogy az agyilag fölényben lévő felek kicsit mindig háziállatot csinálnak a partnerükből, függetlenül attól, hogy férfiak-e vagy nők, én meg nem igazán szeretek csaholni senkinek.

Mindebből persze arra lehet következtetni, hogy nekem meg a magamfajta férfiaknak az a jó, ha kicsit sötétebb nálunk a csaj, és tudunk villogni mellette, meg le tudjuk oltani – vagy esetleg arra, hogy unalmas középutasok vagyunk, akiknek (legalábbis papíron) egy Egyenrangú Szellemi Partner és Lelki Társ kell, akivel tudunk Nagyokat Beszélgetni. Ki tudja, lehet, dr. Freud sosem alszik. De mondok én valamit: sosem zavart, ha egy nő köröket vert rám valami olyan témában, ami engem egyáltalán nem érdekel, vagy amiről világosan elkönyveltem magamban, hogy kevés vagyok hozzá. Mondjuk tehát a mikrobiológiában, a geofizikában – vagy épp a táplálkozástudományban és a divattörténetben, hogy nőiesebb dolgokat is említsek (bár egy dögös fizikusnőnél nincs nőiesebb, de ezt most hagyjuk). Sőt nemcsak, hogy nem zavar az effajta tudásfölény, de kimondottan imponál is, főleg akkor, ha bizonyos területeken meg én vagyok fölényben az illetővel szemben. Az ilyesmi egészséges és kifejezetten izgalmas is, mondhatni, egyike azoknak a dolgoknak, amikben az ellentétek tényleg vonzani tudják egymást.

Arról persze a fáma már nem szól, hogyan viselném, ha én egy szürke senki volnék, a feleségem meg az új Marie Curie, pedig valószínűleg rosszul. Ez viszont már egy másik lapra tartozik, a siker kérdéséhez, ami nyilván rokontéma, de mégis más tészta. A tanulság tehát az, hogy a koponyámra roppant hiú vagyok, mégpedig részben egyértelműen a férfiúi mivoltomból fakadóan, de azért nem lehet teljesen összeférhetetlennek nevezni – mint minden hímhülyeséget, úgy az észbeli dominancia iránti vágyamat is meg lehet kerülni, vagy ha úgy tetszik: ki lehet játszani. Főleg ha annyira okos egy nő, hogy alkalmasint még buta is tud és mer lenni.

SZERINTED.????

FORRÁS:http://borsa.hu/noi_esz/20111111