Pinter Erzsók üzente 13 éve

Hogy a csalódástól , egyéjszakás kalandoktól megóvjuk magunkat ,csakis rajtunk mulik.
Személyes tapasztalat, az első randi mindent eldönt.
Első találka a lehető legszükebb önmagunkat kiadónak kell lennie, elvárások nélkül.
Ha először teljesen kitárulkozol, nem biztos ,hogy pont ilyenre vágyik az illető, lmagabiztosnak,de kedvesnek kell lenni, s ha ő olyan kérdésekkel halmoz,ami már nem a te elvárásodnak felelne meg, finoman közölni, hogy, sajnos ,akkor másutt keresse, amit akar.
Semmikép nem belemenni első alkalomal az egyéjszakás kalandba, ha erre esetleg célzást tesz, azt szoktam felelni, " az érett gyümölcs finomabb" s ha ebből nem ért, nem veszi a lapot, akkor nem lehet komoly szándéka.Kaptam is megjegyzéseket, de egyéjszakás kalandba SOHA,, inkább senki, mert egy nőnek legyen önbecsülése,büszkesége, nemcsak egy éjszakára alkalmas, ezt minden nő tudja magáról, hogy minden nőben van valami vonzó, s ha valaki azt megtalálja, nyert ügye van.
cSAKTÜRELEM, REMÉNY,ELVÁRÁSOK NÉLKÜL KEZDÉSSEL LEHET EGY KOMOLYABB KAPCSOLATOT KIALAKITANI, erre pár hete jöttem rá, s annak megfelelően alakitom dolgaims majd beszámolok, hova jutottam.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Nem azt irtam hogy nem szamit? Irtam mindegy hany kg milyen magas ha szimpatikus. De a szimpatia megalapitasahoz egy elo talaka kell. Minden ott dol el. Ha a nok bele kotnek 5kg ba mert anyi valaszot el az "idealis" ferfitol idaig 2 ilyen esetem volt egy nem sulyos es egy sulyos es olyan alvarasuk van hogy en legyen egy amcsi filmsztar a herceg akor en is elvarhatom hogy az en parom hercegno legyen es amcsi filmsztar. arra nem is gondol senki hogy a dolog visszafele is mukodik. Kulonben tovabbra sem erdeke a kulso legyen szimpatikus fogjon meg benne valami ez a lenyeg.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

SZIA ROKFORD! NEM ÉRTELEK!MIT SZÁMIT A SULY A KINÉZET HA NON SZIMPI VAGY!......DE NEKED EZ NEM SZÁMIT UGY VESZEM ÉSZRE!!!!!!....SZERINTEM NEKED IS PLAZA CICA KELLENE..............MOZDULJ KI!!.........TEGYÉL TE IS V.MIT HOGY LEGYEN TÁRSAD!!!!!

Válasz

ludman rozsa. Csibe üzente 14 éve

Azt a férfit még nem szülte meg senki akire vágyunk sajnos.én is21 éve egyedül élek mert a párom elhagyott terhesen egy 40-éves nőért akinek volt saját lakása ő meg 19 éves kis naív hülye gyerek volt és azt hitte hogy csak lányt tudnem zeni mert ő azt szeretett volna.Azóta van 20 éves fia ,19 éves lány ,10-éves fiú, 6 éves lány,és állítólag 4 fiú.5 gyerek és mindet ott hagyta az anyánál aki 4 külömböző nő.Akkor hol van olyan férfi aki igazán szereti a párját nagyon ritka. FEHÉR HOLLÓ

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Szia Magdi!
Sajnos egyet kell értenem Veled. Én is már több éve elváltként élem az életem. A neten több társkereső oldalon fenn voltam, de sajna csak a sértegetéseket, az egy éjszakás numerákat kaptam. A lakásomért kellettem volna, no meg hogy ki legyen szolgálva. Háááááááááááááát marha azért még nem vagyok. Inkább egyedül de nyugodtan. Egy 46 éves haverom is összejött egy 26 éves csajszival (sovány, dekoratív) 3 hónap alatt lenyúlta az 1M-la spórolt pénzét és mikor elfogyott dobta. Járni akart velem mert én nem kerülnék pénzébe de a csajra gondolt egyfolytában, hát így szexelj vel. Ismét nem vagyok hülye. A férfiak maguknak és a hülye elvárásaiknak köszönhetik hoyg vénségükre 1dül vannak. Ha elfogy a pénz a fiatalnak nem kell. Mi meg aki korukbeli husos, vidám, belevaló nem kell. Hááááááááááááááát kapják be.
Szép napot Ildikó

Válasz

Sturm Magdi üzente 14 éve

Az ideális férfi számomra az, aki mellett NŐ lehetek. Minden értelemben. Nagyon jó kapni, de viszonzásul adni is! Hogy a férfi mellettem FÉRFI-nek érzhesse magát. Regisztráltam társkereső oldalakon és beleírtam, hogy nem vagyok sem háztartási alkalmazott, sem takarítónő, sem mosónő, csak NŐ.( ne fussuk fölöslegesen a köröket) Na nem is jelentkezett senki! A "korban hozzám illő" férfiak vagy csak szexpartnert keresnek, vagy lakásmegoldást teljes ellátással. Ennyire igénytelenek lettünk?

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Videk kilove en videken elek. Itt ma 16 evsen ferjhezmenek. Sok heleyen megfordulok szinte minden hazba bemegyek. tudnak mesleni miket latok hallok.
Koverek. Nem az a lenyeg hany kilo valami megfogjon nemtudom mi volt hogy egy 90kg tetszet meg volt hogya manoken kinezetu nem vonzot mert nem volt ekdves volt hogy egy kis sovanyka csaj tetszet meg. Vagy tetszik valaki vagy nem. Kell hogy legyen egy kisugarzasa a masik felnek.
Meg egy dolog mint ferfi. Azert nem vagyok alat mert iranyitahtom osztoneim es nem vesztem ela fejem egy jo csaj latan. Hisz ember az gondolkodo baris aki ember. Kulonben ez a nokre is ervenyes.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Szia Feri, ha mi NŐK is így gondolkodnánk, egy férfi nem kellene. Hájas, hasas, ápolatlan, iszákos disznó némelyik (40 felett zöme). Ezek szerint ha elmész egy étterembe akkor rögtön a csontot szereted ha a pincér felszolgálja. Akkor mit szopogatsz, a fogadat? Sajnálom, akkor még nem kostoltál finom zamatos ízes husos barackot? Az első osztály mindíg dundi és mosolygós.

Válasz

szabó ferenc üzente 14 éve

szia sajnálom..Ildi..de szerencsétlen férfiaknak..ilyen a génjük..nem tehetünk..róla..ami a szemünk..által..felcsigázza az alsó testrészünk..arra..bukunk..nálunk 10-ed rendű...mosolygos..vidám..házias..stb..lényeg..hogy beinduljunk..álljon még a szőrünk..is..utána..majd a többit meglátjuk..EZ::VAN..!!!!!!!

Válasz

szabó ferenc üzente 14 éve

szia Szabi...szerintem..vidéken találsz nagyon sok rendes..lányt a fiam is ennyi idős..fél.discoba..ismerkedni..pia...kábito....kinek mije..van..milyen a kocsija...főleg a fővárosba..és nagyobb városokba..ezért ajánlom..neki is egyszerü..vidéki..vagy romániában élő..magyar nőket..hidd el megbizhatobbak rendesebbek..kivánok sok sikert..és boldogságot..szia

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Szia Szabolcs!
Ne add fel, hidd el van még olyan hölgy aki megérti és meghallgatja amunkád, értékeli a szerelmed, és igényli-viszonozza azt. Én ilyen vagyok, de sajna pont férfiban nem találok olyat aki ezt igéyelné és értékelné. Sajnos a férfiak zöme a külsőre, a fiatalságra hajt és nem veszi észre ha valaki ezt megadná neki, mert netán érettebb-husosabb és nem egy sovány plázacica. Igen, ez a világ ki van ficamodva, nem érzem benne yoooool magam. Inkább éltem volna a régebbi világban, ahol a NŐ NŐ volt és a férfi férfi. Volt szeretet, szerelem, megértés, tolerancia. Ma már ezen nevetnek az emberek és hülyének néznek ha ilyenről beszélek.
Szép napot Ildikó

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Szia, ne általánosíts. Van még olyan NŐ aki megérdemli a rózsát, a kedvességet, a szeretetet. Csak épp az ilyen hülye picsák végett nem kapja meg. Én sem általánosítok, nekem is voltak-vannak rossz tapasztalataim de a következő kedvesem ebből nem érez semmit. esélyt kell adni hogy igen is van kivétel. Ne a rendes szívjon a hülye megjátszós picsiák vagy f.....k végett.
Szép napot Ildikó

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Sziasztok!
Én 49-ik éveimet taposom. Egy husos, telt, mosolygós, vidám csajszi vagyok aki sajnos a férfiak igénye szerint nem talált társat. A sovány, anorexiás, divat plázacicákat részesítik előnyben. Regisztráltam egy társkereső oldalon ahol zömében csak sértegetéseket kaptam pld: osszam magam korban - súlyba 2-vel, fehérbálna - fúj, 40 felett egy nő múmia, levegőt nem adnának nekik. Töröltem is magam az oldalról. Az a baj a férfiakkal, hogy nem néznek tükörbe és a külső a fontos náluk. Pedig az ápoltság, jókedv, humor és a belső szépség sokkal fontossabb és tovább tart. Mi 40-es nők is voltunk soványak, csinosak, vonzóak, sőőőőőőőőőőőőőőt Én még most is annak érzem magam, csak egy kicsit husosabban. Viszont mindíg mosolygok, vidám vagyok és yoooool érzem magam a bőrömben. Mit ér a szép alma ha belül rohad. Sajnos a mai lányok viselkedése végett soxor szégyenlem hogy NŐ vagyok. Gusztustalan a viselkedésük, az igényük (pénz, autó). A fiam 25 éves, velem lakik, nincs kocsija, nem is kell senkinek pedig egy yoooo képü, ápolt, csinos, tetkos fiatalember. Bekaphatják a mai 20-on éves p..cs....k! A mi időnkben teljesen más volt az értékrend. Egyet értek a cikkben foglaltakkal, van tisztelet ha megérdemlik. Úgy öltöznek-viselkednek (bugyi nélküli miniszoknya, mell kint) hogy már tálcán kínálják magukat a férfiaknak utána meg ők reklamálnak. Ha férfi lennék én is megcsinálnám-kihasználnám mind, és utána mehetnek. A diszkóban egy italért képesek lesz........pn....i egy srácot? De ha a rendőr igazoltatja őket a fiút vinnék el, hááááááááááááát nem értek ezzel egyet.
Egy szó mint 100, a nők (csitri lányok akik nőnek képzelik magukat) teszik tönkre és vesztik el a srácok tiszteletét.
Üdvözlettel: egy belevaló 40-es aki igen is igényli a tiszteletet, meg is kapja de meg is adja :)
Én még megköszönöm ha előre enged egy férfi, ha udvarias, ha lesegít. A mai csitri nőimitátorok ezen csak nevetnek, röhögnek, akkor mit várnak el.

Válasz

Fábián Szabolcs üzente 14 éve

Háát No comment
Engem megfogott, van benne valami. Nekem is vannak hibáim én is tudnék mesélni. De ez a mai világ teljesen kificamodott.
Itt vagyok 30-as éveimben, 1 váláson túl, És tényleg semmi kedvem már a mai csajokhoz. Ezt számtalan eset után mondom el. Nem bonyolódnék bele igazán mert parttalan vita lenne.
Nemrég 50-es Nő főnököm jegyezte meg hogy ma már nincsenek Igazi FÉRFIAK.
Na ja de nők sem ...
Mert ki az a nő aki mondjuk 8 óra eladói strapa után csinosan és üdén még vacsit főz??
És ki az a hapsi aki mondjuk a vállalkozásából nem viszi haza a melót a streszt ??
Én mondom tré a világ, ha ezt a másik is belátja és eggyütt beszélgetünk megoldjuk akkor Ő az IGAZI.
Sokan nem hiszik el de minden sikeres férfi mögött egy nő áll.
Valami híres ember mondta anno.
No bedugulok, bocs a zavarásért.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Ez nem csaka fiatal nokre igaz. Ezt tapasztalatbol tudom. Azthiszem tobet tolem sem kap 1 no sem kedveseget piros rozsat minden honapba a talakozas datumakor meg hasonlok, megertest amikor visoznzasul alandoan csak meredzsgeltek hogy el e ertem a magasagomhoz eloirt sulyt es azaz cseztetek hogy nem hiztam meg eleget, es az en josagom semit sem er se szeretetem ha nem tudom elerni az eloirt kilogramokat. Meg anyit hozateszek nem reszegeskedek, nem jarok kocsmakba sosem voltak kalandjaim es megis ilyesmibe kototek bele, egy tolem idoseb no akinem ep olyan szep eletformat elt mint en. A ferfiak kozt is van szemet az biztos de erdekes azoka menok manapsag. Ilyen aron maradok magam.

Válasz